2010. március 27., szombat

Világbajnokság - 4. nap

 Van oka az örömre Frank Carroll tanítványának

Meglepetést okozott mindenkinek Mirai Nagasu, aki vezet a női rövidprogramot követően a torino-i világbajnokságon. Szinte nem is láthattunk tiszta programot egy topkorcsolyázótól sem a tegnapi versenyen. A Karib-tenger kalózai filmzenéjére futó amerikai Nagasu 3Lz+3T kombinációval indította a rövidprogramját, de visszaminősítették a második tripláját, így az csak tripla-duplának felel meg. A 16 éves amerikai nem hibázott többet a programjában és nem csak szezonbeli, hanem élete legjobb pontszámát kapta a rövidre.  "Nagyon boldog vagyok, hogy megugrottam a tripla-triplát a rövidben, mert az olimpián is így akartam, de ott nem sikerült. Mindent úgy sikerült megcsinálni, ahogy elterveztem, a forgásaimat és a spirált is kitartottam annak megfelelően, hogy megkapjam rá a megfelelő a szinteket." - nyilatkozta a verseny után.
A korábbi világbajnok és olimpiai ezüstérmes Mao Asada ismét megpróbálkozott a 3A+2T kombinációjával, de az axelt nem forogta ki teljesen. Viszont a tripla flipjét és dupla axelét, ahogy a forgásait, spirálját és lépéssorát is magasan értékelték. "Természetesen csalódott vagyok, hogy elvették az axelem harmadik fordulatát, de azt gondolom az előadásom relatíve jó volt. Úgy gondolom elkaptam az érzést, amit holnap is be szeretnék mutatni."
A korábbi Európa bajnok finn Lepistö 3T+3T kombinációval és tripla rittberger ugrásával biztosította be 3. helyét a rövidprogramban. "Elégedett vagyok a korcsolyázásommal. A dupla axellel ma gondom volt, ez teljesen meglepett engem is. Mindazonáltal a többi elemem jó kivitelű volt. Egy kicsit elképedtem, hogy a 3. helyen állok. Most csak megpróbálok koncentrálni a holnapi kűrre és nem a helyezéssel foglalkozom." - mondta Lepistö.
A házigazda olaszok többszörös Európa bajnoka és 2008 vb-ezüstérmese, Carolina Kostner a 4. helyre tudott bejönni, annak ellenére is, hogy leduplázta a rittbergerét. Az olimpiai bajnok és világbajnoki címvédő Yu-Na Kim viszont tőle soha nem látott hibákkal csak a 7. helyről várhatja a holnapi kűrt.


A jégtáncosoknál éremosztó nap volt a tegnapi. A kanadai olimpiai bajnok Virtue/Moir kettős megszerezte élete első vb-címét. A Mahler 5. Szimfóniájára futott zenéjükre koreografált kűrben minden elemükre 4-es szintet kaptak, kivéve a twizzlie-re, amiben Scott rontott és így az csak 3-as szintet ért. A rontás ellenére 1.40 ponttal jobbak voltak összesítésben az edzőtársaiknál, Davis/White-nál. "Nagyon jól mentünk Tessával. Az első perctől jónak éreztük a kűrt. Imádjuk ezt a programot. Valóban hibáztam egyet, de az igazat megvallva nem éreztük olyan rossznak, mint ahogy a visszajátszásból ez kitűnik. Végülis egy hiba hat programból, nem rossz." - nyilatkozta Moir. "Az elmúlt szezon nagyon nehéz volt Tessa sérülése miatt. De az idei már nagyon jó szezonunk volt. Úgy gondolom a jó időben voltunk a csúcson, az olimpiától a vb-ig. Jól időzítettük a formánkat és ebből nagyon sokat tanultunk. Ezt tovább tudjuk vinni, bárhogy is alakul a folytatás."
Az amerikai Davis/White páros rettentő erős programot állított össze Az operaház Fantomja zenéjére. Hét elemükből hat 4-es erősségi szintet kapott, egyedül a diagonál lépéssoruk ért 3-ast. Az amerikai bajnokok 110.49 ponttal megnyerték a kűrt, de ahhoz nem volt elég, hogy összesítésben is átvegyék a vezetést a kanadaiaktól. “Ez egy nagyon érzelmes előadás volt tőlünk. Nagyon szeretjük ezt a Fantom-programot. Úgy érezzük, ezt a közönség és a bírók is észrevették. Hatalmas szezonbeli legjobbat futottunk, egy csodálatos előadás volt, szinte meghaltunk a végén." - kommentálta White. 
Az olasz Faiella/Scali kettős élete első világbajnoki érmét szerezte meg. A kűrjük Nino Rota "Az emigránsok" című filmhez írt zenéjére készült, mely bonyolult lépéssorokat, gyönyörű emeléseket tartalmazott, de a twizzlie-jük nem volt tökéletes. A program csak a 4. legjobb volt az este folyamán, de összesítésben könnyedén meg tudták őrizni a bronzérmes pozíciót. "Nem tudom kifejezni az örömömet. Ez egy nagyon nehéz vb volt, tele fáradtsággal és Faiella betegségével. Ez a bronz nekünk most felér egy arannyal." - nyilatkozta Scali, majd hozzátette: "A múlt héten közel álltunk ahhoz, hogy visszalépjünk. Federica az olimpiát követően két hétig nem korcsolyázott, mert nagyon beteg volt. De nagyon akartuk ezt az érmet magunknak és Olaszországnak. Nagyon boldogok vagyunk. Köszönöm Federicának, fantasztikus volt!"