2010. november 19., péntek

Cup of Russia - jégtánc rövid tánc

Utolsóként a jégtáncosok mutatkoztak be az orosz grand prix-n. A kínai állomáson 2-3-4. helyen végző kettősök itt a dobogós helyekért szálltak harcba. A rövid táncot több, mint 3 pontos előnnyel a hazai pályán versenyző Bobrova / Soloviev kettős nyerte. Ők jócskán túlszárnyalták az előző versenyük teljesítményét és valamennyi elemük 3-as és 4-es erősségi szintet ért el.
Az olasz Faiella / Scali kettős ebben a szezonban nem olyan meggyőző, mint azt egy világbajnoki bronzérmes kettőstől elvárhatnánk. A kínai versenyen látott formájuk még mostanra sem fejlődött látványosan. Egyenes vonalú emelésük, lépéssoruk és a Golden Waltz rész második fele is csak 2-es erősségi szintű lett. Technikában így csak a negyedik legjobbnak bizonyultak.
A mieink méltán lehetnek büszkék magukra, hiszen a kínai grand prix-n futott rövidjüket 4 és fél ponttal javították meg. A twizzle-jük és a lépéssoruk is magasabb szintet ért el, mint a korábbi versenyükön, így technikában be is előzték az olaszokat. Előnyük olyan tetemes a mögöttük álló Gorshkova / Butikov kettőssel szemben, hogy éremesélyüket nem is veszélyeztetik.

Rövid tánc utáni állás:

Részletes pontozás