2010. december 29., szerda

Orosz bajnokság 2011

Mindig nagy várakozás előzi meg az orosz bajnokságot. A versenyre ezúttal december 26-29. között Szaranszkban került sor. Majdnem minden szakágban kiszámíthatatlan volt a végeredmény, hiszen annyi változás történt az utóbbi időszakban. Az orosz bajnokság mindig selejtező a soron következő Európa- és világbajnokságra. Az Eb-re párosban és jégtáncban 3-3 kettős, míg az egyéni számokban 2-2 indulóval nevezhetnek az oroszok. A vb-n viszont csak 1 férfi, 2 hölgy, 2 jégtáncos pár és 3 páros indulhat majd orosz színekben.

A férfiaknál hiányzott a mezőnyből Artem Borodulin, aki sérülés miatt nem tudott részt venni. Így Artur Gachinski számított egyértelmű esélyesnek, ám ő a rövidprogramot követően csak a 9. helyről várhatta a folytatást, ugyanis hiányosra sikerült a négyfordulatosa, majd a tripla axel-ből olyan csúnyát esett, hogy 3 perc kényszerszünet után tudta csak folytatni a programját. A kűrrel már nem tudta beérni azt a 27 éves orosz  Konstantin Menshov-ot, aki orosz bajnokságon még csak dobogón se állt soha életében. A dobogó harmadik fokára pedig Urmanov junior korú tanítványa, Zhan Bush állhatott. A sors pikantériája, hogy pont az Urmanov-tól Morozov-hoz átigazoló Voronov csúszott le a dobogó harmadik fokáról mindössze 27 századnyi lemaradással.

Férfiak:
2 Artur GACHINSKI 211.28 (SP, LP)
3 Zhan BUSH 204.98 (LP)
4 Sergei VORONOV 204.71 (LP)
5 Ivan TRETIAKOV 204.54 (LP)
6 Gordei GORSHKOV 203.50 (LP)
7 Artur DIMITRIEV 202.72 (LP)
8 Denis LEUSHIN 196.17
9 Ivan BARIEV 193.61 (LP)
10 Vladislav SEZGANOV 190.37
11 Maxim KOVTUN 188.50
12 Mark SHAKHMATOV 185.02
13 Stanislav SAMOKHIN 184.36
14 Alexandr NIKOLAEV 164.58
15 Konstantin MILYUKOV 154.53
16 Feodosiy EFREMKOV 149.93
17 Nikita MIKHAILOV 141.50


A hölgyek mezőnyében érdekes, hogy a csupa 15 év alatti versenyző között csak Leonova, Makarova és Biryukova versenyzett azért, hogy ki lesz a két jobbik, aki az Eb-re és a vb-re utazhat. A végeredményt látva maradt a tavalyi felállás, tehát Leonova és Makarova utazhat a két világversenyre. A mindössze 14 éves Sotnikova idén mindent megnyert, ahol elindult és két évvel korábbi győzelmét követően ismét aranyérmes lett. Leonova tavaly grand prix döntős volt, ebben a szezonban azonban nem versenyzett valami fényesen. Az orosz bajnokságra azonban rendesen összekapta magát és a tavalyi ezüstjét megvédte. Tuktamisheva csak Sotniková-tól kapott ki a grand prix döntőben, ám eleddig ő is veretlen volt a szezonban. A tavalyi bronzérmét azonban sikerült megtartania. Makarova volt a tavalyi bajnok, ám ezúttal csak az 5. helyre volt jó teljesítménye. Ha nem fejlődik tovább, akkor Leonová-val egyetemben lehet hogy ez lesz az utolsó szezonjuk, ahol még bizonyíthatnak nagy világversenyen. Utána kénytelenek lesznek átadni helyüket a trónkövetelő fiatal generációnak.

Hölgyek:
1 Adelina SOTNIKOVA 197.44 (SP, LP)
2 Alena LEONOVA 187.68 (SP, LP)
4 Julia LIPNITSKAYA 176.27 (SP, LP)
5 Ksenia MAKAROVA 173.91 (SP, LP)
6 Sofia BIRYUKOVA 159.14 (SP, LP)
7 Polina SHELEPEN 159.03 (SP, LP)
8 Rosa SHEVELEVA 156.81
9 Polina AGAFONOVA 154.48 (SP, LP)
10 Polina KOROBEINIKOVA 152.15
11 Alexandra DEEVA 144.07
12 Maria ARTEMYEVA 139.35
13 Anna NOVICHKINA 126.90
14 Sofia MISHINA 124.22
15 Anna AFONKINA 122.24
16 Evgenia POCHUFAROVA 109.85

A párosoknál gyakorlatilag 5-6 igazán jó pár van jelenleg, ám az idén győzedelmeskedő friss páros, Volosozhar és Trankov még nem indulhat az Eb-n, mert csak februárban rendeződnek a papírjai a páros ukrán származású hölgytagjának. A világbajnokságon azonban könnyedén dobogóesélyesek is lehetnek a most mutatott formájuk alapján. Kavaguti és Smirnov a lány vállproblémái miatt csak egy grand prix versenyen indult a nemzeti bajnokság előtt, ám hiába szárnyalták túl az ott nyújtott formájukat, még így is 13 pontos lemaradással kaptak ki. Így tehát zsinórban szerzett 3 bajnoki cím után ezúttal be kellett érniük az ezüsttel. Kisebbfajta meglepetés, hogy a grand prix döntő 4. helyezett kettőse, Iliushechkina és Maisuradze nem lesz ott az Eb-n, mert kikapott a Bazarova / Larionov és az újonnan összeállt Gerboldt / Enbert kettőstől is. A korábbi orosz bajnok és többszörös Eb-érmes Maria Mukhortova is bemutatkozott új partnerével, ők azonban jócskán lemaradtak az élbolytól és végül csak a 7. helyen végeztek.

Páros:
1 Tatiana VOLOSOZHAR / Maxim TRANKOV 214.66 (SP, LP)
7 Maria MUKHORTOVA / Jerome BLANCHARD 148.63 (SP, LP)
8 Ekaterina PETAIKINA / Maxim KURDIUKOV 145.74
10 Sabina IMAIKINA / Konstantin BEZMATERNIKH 139.20
11 Ksenia OZEROVA / Denis GOLUBEV 98.75

Jégtáncban Ekaterina Bobrova és Dimitri Soloviev győzelme szinte borítékolható volt.  A kérdés csak az volt, hogy kik kerülnek mögéjük a dobogóra. Gorshkov tanítványai végül ezüstöt, a junior világbajnokok pedig bronzot szereztek a felnőttek között. Mindkét párossal első ízben találkozhatunk majd Eb-n és vb-n is. Jana Khokhlova bemutatkozott új partnerével, de ők nem értek fel a dobogóra.

Jégtánc:
4 Jana KHOKHLOVA / Fedor ANDREEV 145.74 (SD, FD)
6 Angelina TELEGINA / Valentin MOLOTOV 123.83
7 Valeria STARYGINA / Ivan VOLOBUYEV 113.57
8 Anastasia KABANOVA / Nikolai BABIN 99.52
9 Evgenia SHAKHTARINA / Denis KOZLOV 77.83

Részletes pontozólap: