2010. november 15., hétfő

Skate America - jégtánc szabadprogram

Nem akkora előnnyel, mint a japán grand prix-n, de így is meggyőző fölénnyel nyert a Davis / White jégtánc kettős hazájában. A kűrben három emelésük és twizzle-jük is 4-es szintet ért el, emellett azonban több hibát is vétettek: egy összekötő koreográfiai elemből mindketten elestek valamint egyik emelésük túl hosszúnak bizonyult. Így technikában csak a harmadik legmagasabb pontszámot kapták.
Az amerikaiak mellett a kanadai Crone / Poirier kettős is már grand prix győztesként érkezett a versenyre, itt azonban csak egyikük nyerhetett. A kanadaiak kűrjében hét elemből öt elérte a 4-es szintet. Azonban ők sem futottak hibátlanul, az egyik koreográfiai elemben ugyanis a fiú elesett.
A legmagasabb technikai pontszámot kapta a kűrben a Shibutani testvérpár: nyolc elemükből hat kapott 4-es erősségi szintet. A  rövidet követően a kűrben beelőzték a kanadai Weaver / Poje kettőst, így a grand prix szezonban megszerezték második bronzérmüket is.
Ha a kanadaiaknak nincs egy hosszan tartott emelésük és az egyik rotációs emelésük nem 1-es szintű, hanem legalább 2-es vagy 3-as lesz, akkor övék lehetett volna a bronz. Ám így sincs okuk panaszra, hisz szerencsés esetben még akár a grand prix döntőbe is bekerülhetnek.

Végeredmény: