2010. november 13., szombat

Skate America - férfi rövidprogram

Meggyőzően versenyzett a férfiak rövidprogramja során Nobunari Oda és így az élről várhatja a holnapi kűrt. Programjában 3A, 3F-3T, 3Lz ugráselemek mellett két 4-es erősségű forgás is szerepelt. A Skate Canada ezüstérmese így közel 80 pontot korcsolyázott össze a rövidben és 1.16 ponttal vezet a világbajnok előtt. 
Daisuke Takahashi rumbára, mambóra és szambára táncolt rövidjében 3F-3T kombinációval indított, majd következett a tripla axel, melyet visszaminősítettek neki duplára. A harmadik ugráseleméből, a tripla lutz-ból kilépett és az egyik forgása is csak 1-es szintű lett. A japán grand prix-n gyakorlatilag hasonló pontszámmal vezetni tudott a rövidet követően és azt a versenyt meg is nyerte végül. Holnap a kűrben összecsaphatnak a japánok az aranyért.
Az amerikai Adam Rippon Rómeó és Júlia rövidjével  a harmadik helyet szerezte meg és viszonylag nagy előnyre tett szert a 4. helyen álló honfitársa előtt. A programjában természetesen most is szerepelt az általa kifejlesztett Rippon-féle lutz és három forgása is elérte a 4-es szintet. A másik két ugráseleme viszont nem volt tiszta: a tripla axel-ből kilépett, a 3F-3T kombinációjának második ugrását pedig visszaminősítették. A Skate Canada bronzérme után itt is jó eséllyel éremszerző lehet.

Rövidprogram utáni állás:
1 Nobunari ODA (JPN) 79.28 (VIDEÓ)
2 Daisuke TAKAHASHI (JPN) 78.12 (VIDEÓ)
3 Adam RIPPON (USA) 73.94 (VIDEÓ)
4 Armin MAHBANOOZADEH (USA) 67.61 (VIDEÓ)
5 Daisuke MURAKAMI (JPN) 67.01 (VIDEÓ)
6 Denis TEN (KAZ) 64.50 (VIDEÓ)
7 Adrian SCHULTHEISS (SWE) 63.71 (VIDEÓ)
9 Nan SONG (CHN) 62.21 (VIDEÓ)
10 Stephen CARRIERE (USA) 59.14 (VIDEÓ)
11 Shawn SAWYER (CAN) 56.94 (VIDEÓ)