2010. november 6., szombat

Cup of China - női szabadprogram

Kétszeres japán győzelem született a hölgyeknél a szezon harmadik grand prix-jén. 
Miki Ando a rövid program utáni 3. helyről tudott nyerni úgy, hogy közel 10 pontos előnnyel verte meg honfitársát. A programjában 5 tripla ugrás is szerepelt, ezúttal azonban nem reszkírozta meg a tripla-triplát, mint tette azt a rövidben. Elmondása szerint kicsit lassúnak érezte magát a kűrben, ezért egyik forgása csak 1-es, egy másik forgása és a lépéssora pedig 2-es szintű lett. Technikában még így is 60 pont felett teljesített, míg a többi korcsolyázó még az 50-et sem érte el.
A rövid utáni második helyét stabilan megtartotta Akiko Suzuki. Tavaly ő nyerte ezt a versenyt, idén azonban esélye sem volt. Több hiba is volt a kűrjében: hiányos ugrások, leszimplázott flip és két forgása is csak 1-es szintet ért el. 
A harmadik helyre kapaszkodott fel Alena Leonova. Ugrások tekintetében egyedül a 3T-1Lo-3S és a 3F-2T kombinációk és egy szóló dupla axel sikerült igazán szépen. A nyitó tripla lutz már negatív értékelést kapott, emellett leduplázott egy rittbergert, elesett egy tripla flip-ből és a 2A-3T kombinációjának második ugrását is visszaminősítették.
Nem csak az aranyéremtől, de a dobogótól is búcsúzott Mirai Nagasu, aki gyakorlatilag ugyanúgy széthullott a kűrben, mint tavaly. Már harmadik alkalom az (tavaly ugyanezen a versenyen és idén a világbajnokságon is), amikor a rövid programot követően az élről várhatja a folytatást, nem tudja elviselni a téthelyzetet és hibát hibára halmoz a kűrben. A kűrben a kínai Geng-től is kikapott, hiszen nem volt olyan ugráseleme a 3Lo-2T kombináción kívül, ami értékelhető lett volna. Négy ugráseleme is hiányos volt, az utolsó 2A-2T kombinációját pedig érvénytelen lett és nem kapott pontot se rá, hiszen ez már a negyedik kombinációja volt a kűrben és csak három a megengedett. Technikában csak az utolsó helyen végző kanadai lány kapott kevesebbet nála.

Végeredmény:
1 Miki ANDO (JPN) 172.21 (VIDEÓ)
2 Akiko SUZUKI (JPN) 162.86 (VIDEÓ)
3 Alena LEONOVA (RUS) 148.61 (VIDEÓ)
4 Mirai NAGASU (USA) 146.23 (VIDEÓ)
5 Bingwa GENG (CHN) 142.48 (VIDEÓ)
6 Amanda DOBBS (USA) 132.45
7 Joshi HELGESSON (SWE) 131.40
8 Kristine MUSADEMBA (USA) 119.45
9 Min-Jeong KWAK (KOR) 113.98
10 Diane SZMIETT (CAN) 95.43

Részletes pontozás