2010. október 1., péntek

JGP Sheffield - 2. nap

Nem meglepő módon az orosz Monko / Khaliavin jégtáncospár nyerte a rövid táncot a sheffieldi junior grand prix második versenynapján. A meglepetést talán csak a kapott pontszámuk okozta, hiszen közel 12 pontot vertek a mezőnyre és mind juinor, mind senior szinten ez a szezon legmagasabb rövid táncra kapott pontszáma ezidáig. Edzéstársaik kerültek a második helyre, akik szintén megjavították legjobbjukat és várhatóan ezúttal is ezüstérmet szereznek majd, mint korábban Graz-ban is. A harmadik helyre a kanadai Orford / Williams kettős került. Az első közös versenyén résztvevő párnak azonban még küzdenie kell a bronzéremért, hiszen a kűrben még veszélyes lehet rájuk a jelenleg 4. helyen álló amerikai, vagy az 5-en lévő észt kettős is.

Rövid tánc utáni állás:
...

Az első érmeket párosban osztották ki, az oroszok Graz után itt is első tudtak lenni és így egyenes az útjuk a grand prix döntőbe. Programjukban egyedül az ugráskombinációval akadtak gondjaik, de a kidobós tripla lutz szépen sikerült. A kűrt a junior vb ezüstérmes párosa, Takahashi / Tran nyerte, akik a rövidben többször is rontottak és így nem volt esélyük behozni a lemaradást. Nekik is az ugráselemekkel akadtak gondok, de összességében így is megjavították a kűrben elért legjobb pontszámukat. A kanadai Purich / Schultz páros meg tudta tartani rövidből hozott előnyével a harmadik helyet és így életük első közös versenyén bronzérmesek lettek.

Páros végeredmény:
...

A hölgyek versenyében nem történt meglepetés, hisz a végeredmény - a dobogós helyeket tekintve - a rövid program állásával megegyező lett. Sotnikova Graz után megnyerte második junior grand prix versenyét is és ezzel bejutott a grand prix döntőbe. A lutz-os ugráselemeivel azonban gondjai akadtak a kűr során, mind szólóban, mind kombinációban élhibásnak ítélték meg az ugrást. Az amerikai Siraj gyakorlatilag hiba nélkül korcsolyázott, a rittbergeren kívül minden ugráselemet bemutatott és az ötkomponens pontszámokban sem maradt le orosz ellenfele mögött. Minden korábbi legjobbját megjavította és a szezon első grand prix versenye után itt is ezüstérem került a nyakába. A harmadik helyre több mint 26 pontos lemaradással Yuki Nishino került. A japán lánynak három ugrását is visszaminősítették, a flip-jét  pedig élhibásnak ítélték. Magyar versenyzőnk, Chelsea Rose CHIAPPA sajnon a dupla rittbergeren kívül egy tiszta ugrást sem tudott bemutatni, visszaminősítések és élhibák sorakoznak pontozólapján. A rövidben szerzett 17. helyét pedig még úgy sem tudta feltornázni, hogy a kűrben a 14. lett.

Hölgyek végeredmény:
1. Adelina SOTNIKOVA (RUS) 166.70 (VIDEÓ)
2. Yasmin SIRAJ (USA) 161.75 (VIDEÓ)
3. Yuki NISHINO (JPN) 135.58 (VIDEÓ)
...