2010. október 22., péntek

NHK Trophy - Hölgyek rövidprogram

Carolina Kostner visszatért Oberstdorf-ba és újra Michael Huth-al készül. A Lori Nichol által koreografált flamenco-s rövidprogram első helyet hozott az olasz lánynak. A 3T-2T kombináció, a 3Lo és a 2A ugráselemek egyértelműen jelzik, hogy a térdproblémákkal küszködő Kostner még nem vállalja be a nehezebb ugrásokat.
A második helyre a hazaiak egyik reménysége, Murakami került, aki tripla-tripla kombinációt (3T-3T) ugrott a programja során, ám az első ugrását visszaminősítették. A japán lány a szezon elején visszalépett a Nebelhorn Trophy-ról, mert korcsolyaproblémái akadtak, ám ezúttal bemutathatta élete első felnőtt világversenyén a "Jumping Jack" programot. A csupa mosoly lány a legmagasabb technikai pontszámot kapta, melyhez hozzájárult a szépen kivitelezett tripla flip és dupla axel is.
Az amerikaiak jelenleg még első számú műkorcsolyázónője, Rachael Flatt a harmadik helyet szerezte meg a rövidprogram során. A lány csak amiatt volt csalódott, hogy nem tudta bemutatni a 3Lz-3Lo kombinációját, amit rendszeresen gyakorol edzéseken. Nem lehet elégedetlen, hisz a tripla-dupla is hozzásegítette ahhoz, hogy a második legmagasabb technikai pontszámot kapja. A jól kivitelezett tripla flip mellett 4-es erősségi szintet kapott a beugrós forgására.
A nap legnagyobb csalódását a világbajnok Mao Asada okozta, aki mindhárom ugráselemében hibázott. A japán klasszis fél fordulat hiánnyal ugrotta a tripla axel-t, leszimplázta a flip-et és a tripla-duplának szánt rittbergeres kombinációjának első ugrását is visszaminősítették duplára. Így a 8. helyről várhatja csak a holnapi kűrt.

Hölgyek rövidprogram utáni állás:
1 Carolina KOSTNER (ITA) 57.27 (VIDEÓ)
2 Kanako MURAKAMI (JPN) 56.10 (VIDEÓ)
3 Rachael FLATT (USA) 53.69 (VIDEÓ)
4 Ashley WAGNER (USA) 52.93 (VIDEÓ)
5 Kiira KORPI (FIN) 52.60 (VIDEÓ)
6 Caroline ZHANG (USA) 50.71 (VIDEÓ)
7 Jenna MCCORKELL (GBR) 49.07
8 Mao ASADA (JPN) 47.95 (VIDEÓ)
9 Elene GEDEVANISHVILI (GEO) 44.51 (VIDEÓ)
10 Viktoria HELGESSON (SWE) 43.66
11 Lena MARROCCO (FRA) 41.67
12 Diane SZMIETT (CAN) 31.90

Második csoport bemelegítése: VIDEÓ