2010. október 17., vasárnap

Cup Of Nice - 5. nap

Az utolsó napon már csak a hölgyek futották le a kűröket és nagy meglepetések nem születtek. Az első három helyen ugyanis nem történt változás. Így az orosz Leonova zsebelte be az aranyat, aki 2 évvel ezelőtt ezüstnek, három és négy évvel ezelőtt pedig a junior aranyérmeknek örülhetett ezen a versenyen. Ezúttal a kűrben csak két kombinációjával akadtak gondok, ezeket leszámítva viszont szépen teljesített. Volt lutz-a, flip-je kombinációban és szólóban is, valamint négy elemére is 3-as erősségi szintet kapott. Az olasz Marchei a tavalyi második helye után ezúttal is ezüstérmes lett, így a szezonban már a másodszor lett második.Lutz-os és salchow-os kombinációi szépen sikerültek, ám a flip-jét élhibásnak ítélték és a három ugrásból álló kombinációjának az utolsó ugrását visszaminősítették. Három 4-es erősségű eleme volt és korcsolyázó tudásra ő kapta a legmagasabb pontszámot. A 16 éves francia Meite eddig csak junior versenyeken indult, ám mostani bronzérme egy szép karrier kezdete lehet. Sajnos azonban a kűr során a 7 ugráseleme közül 4 negatív értékelést kapott és volt esés is a programjában. A belga Vannut a rövidben csak a 11. helyet szerezte meg, a kűrben azonban a 3. legjobbnak bizonyult. Noha ugrott lutz-ot szólóban és kombinációba is, valamint triplán volt rittberger-e, flip-je és salchow-ja is, a minőségi pontokban többnyire semleges 0-kat kapott. Három forgáseleme viszont 4-es erősségi szintet ért el.

Hölgyek végeredmény:
1 Alena LEONOVA (RUS) 166.70
2 Valentina MARCHEI (ITA) 164.10
3 Maé Bérénice MEITE (FRA) 141.50
4 Ira VANNUT (BEL) 138.93
5 Natalia POPOVA (UKR) 137.62 
...
A teljes mezőny sorrendje