2010. augusztus 25., szerda

Michal Brezina, a (közel)jövő reménysége

Michal Brezina nem panaszkodhat, ha visszatekint élete első teljes felnőtt szezonjára: 4. lett az Eb-n és a vb-n is, az olimpián 10. és bronzérmet szerzett első felnőtt grand prix versenyén. Ő az egyik legígéretesebb férfi versenyző a nemzetközi mezőnyben. A tehetséges fiatal nem ült a babérjain és hogy valóra váltsa álmait, egész nyáron keményen dolgozott. "Én is úgy gondolom, hogy ez volt a legjobb évem." - nyilatkozta a 20 éves Brezina. "Érmet szereztem egy grand prix versenyen, majd nemzeti bajnokságot nyertem. Minden nagyobb versenyem jól sikerült, jól korcsolyáztam. Boldog vagyok. Az idei szezonban azt szeretném bebizonyítani, hogy az eredmény, amit a múlt szezonban elértem megtörténhet újra, vagy talán még jobban." 
A nyár folyamán Brezina többnyire Obertsdorf-ban edzett Karel Fajfr-rel, szülővárosában, Brno-ban pedig Peter Starec volt mellette. Idén első ízben dolgozott együtt Pasquale Camerlengo-val, aki új rövidprogramját koreografálta, mely egy japán zenére készült el. "A rövidprogramom teljesen új, egy japán zenét választottunk, mert a világbajnokság Tokióban lesz majd. Remélem a japán rajongók és a bírók is szeretni fogják." - mondta Brezina, aki élvezte, hogy új stílusban korcsolyázhat. "Nagyon szeretem. Mindenki, aki látta a programot, azt mondta, hogy sokkal jobb mindegyik korábbi rövidprogramomnál." A Camerlengo-val való közös munka pozitív élmény volt a cseh fiú számára: "Nagyon jó élmény volt, hisz egy teljesen más felfogásban dolgozik, mint amit korábban másoktól megismertem. Igazán remek volt vele dolgozni és remélem a kapcsolat hosszútávú lesz közöttünk, mert borzasztóan tetszik, amit csinál. Tulajdonképpen Daisuke Takahashi szabadprogramja miatt esett rá a választásom, mert az egy csodálatos kűr volt." 
Brezina megtartotta tavalyi kűrjét, mely az "Egy amerikai Párizsban" című film zenéjére készült el, viszont számos változtatást végeztek rajta az új szabályoknak megfelelően. "Új lépéseket tettünk bele és az ugrásokon is változtattunk. Az átmeneteket is nehezítettük, mert az elmúlt évben többen szóvá tették, hogy jó amit csinálok, csak kevés." A 2009-ben junior vb-n ezüst érmet szerző Brezina a szeptember végén megrendezésre kerülő Nebelhorn Trophy-n mutatkozik be először ebben a szezonban. Az elmúlt három évben mindig a dobogón végzett. 2007-ben győzött, 2008-ban második, majd 2009-ben harmadik lett. "Ez a szezon első versenye és itt még nem az a cél, hogy sok pontot gyűjtsek és valami különlegeset csináljak. Csak be kell mutatni a programot versenyhelyzetben is és meglátjuk, hogy a bíróknak tetszik-e. Tesztelnem kell, hogy képes leszek-e a négyfordulatos ugrásra versenyen is, hiszen idén két quadot is tervezek a programomban." Meglepő módon nem a kűrre céloz: "A rövidprogramban két négyfordulatosom lesz. A kombináció négyfordulatos és tripla toe-loop lesz, majd egy négyfordulatos salchow-om lesz lépésből és egy tripla axel. Meglátjuk hogy megy majd az edzésen és ha jól, akkor meg fogom próbálni. Ha ez sikerül, akkor várhatóan 60 pont körül kaphatok technikára és körülbelül 35-40-et az ötkomponensre. Ez pedig több lesz a jelenlegi legjobb 81 pontomnál. Várhatóan a 100 pontot nem lépem át, de közel leszek hozzá." - kalkulált az ambiciózus Brezina. A quadok már edzésen is jól mentek a tavalyi szezonban, de végül versenyen nem próbálta meg őket. "Az edzőm úgy döntött, hogy ne reszkírozzuk meg a négyfordulatost. Ez egy jó döntés volt. A vb-n kétszer is megugrottam a négyfordulatost a bemelegítéskor, de élesben már nem próbáltam meg és ezt utólag sajnálom is. De mit tehettem volna? Az edzőm a főnök." 
Brezinát a szezon további részében a kínai és a párizsi grand prix-n láthatjuk majd. Ám szomorú, amiért Japánba nem mehet el és a vb-ig nem mutathatja be az ottani közönségnek és bíróknak az ominózus rövidprogramot. Csupán az vigasztalja, hogy Kína közel van Japánhoz és sok japán rajongó fog elutazni oda. Egyik célja, hogy bejusson a grand prix döntőbe és Európa bajnoki dobogón állhasson. 
Noha Brezina lassan már kilép Tomas Verner árnyékából, tisztelettel tekint honfitársára: "Megpróbálok úgy korcsolyázni versenyen, ahogy edzéseken is. Szerencsétlen, hogy Vernernek nem mindig sikerül versenyen azt nyújtania, amit valójában tud. Rossz szezonja volt. Remélem ilyen nem történik vele többet, hiszen remek korcsolyázó. Remélem újra sikeres lesz, mert ez mindkettőnknek jó lenne, és keményebben küzdenénk. Akár két Eb-érmet is szerezhetünk együtt, talán még a világbajnokságon is. Ez igazán klassz lenne, hiszen soha nem volt még két cseh versenyző egyszerre dobogón."